Túravezető? Az meg minek?
Tévhit: Voltam már evezni. Minek nekem vízitúra vezető? Egyedül is odatalálok a következő táborhelyre.
A valóság: Az, hogy valaki több alkalommal részt vett már vízitúrán, nem jelenti azt, hogy túravezetőként is megállja a helyét. Gyermekekkel vízitúrára indulni szakképzett és rátermett vízitúra vezető nélkül felelőtlenség.
Gyerekkoromban szülőfalumban meséltek egy emberről, aki öngyújtóval világítva nézett bele a teherautó belül tényleg sötét üzemanyagtartályába, van-e még benne benzin? Boldog tudatlanság! Kaphatott volna érte Darwin-díjat, de túl korán született. Azt, hogy valaki nem gondol a cselekedeteinek a következményeire, csak 1994 óta díjazzák. Posztumusz. Amiért ez a történet az eszembe jutott: tévedni lehet a vízen is.
Ez a tévhit szorosan kapcsolódik a "vízitúra nem veszélyes" tévhithez, de itt elsősorban azt a tévhitet igyekszünk eloszlatni, hogy a vízitúra vezető igénybevétele felesleges luxus.
Nem egy esetet ismerünk, amikor azért kerül valaki nehéz helyzetbe, mert nincs tisztában a rá leselkedő veszéllyel. - Hű, az anyját! Ezt ki a fene gondolta volna? - halljuk ilyenkor az önmagyarázó kérdést. Pedig sok mindennek lehet előre látni a következményét. Gyorsan hozzáteszem, hogy a leggyakrabban olyan esetekben kerülhetünk veszélybe, ha az adott helyzetet nem ismerjük rutinszerűen. Ilyenek a körülmények általában egy vízitúrán is.
Honnan tudnák a gyerekek?
Tegyük a szívünkre a kezünket: Magyarországon keveseknek adatott meg az, hogy a vizet, mint saját természetes közegét használja. A nagy folyószabályzások óta Magyarország már nem a lápi emberek világa. A vizes élőhelyek ritkák, ezért védett szinte mindegyik. Nagyon sok forrás és kisebb patak kiszáradt, vize elapadt. Hol vannak már a régi faluszéli patakban fürdések? De próbálna is meg ma valaki fertőzés nélkül mondjuk a Rákos-patakban lubickolni! A természetes életnek nem része már az, hogy gyermekkorban, játék közben szokjanak hozzá a gyermekek a vízhez. Nem pótolja ezt az uszodába járás sem, hiszen az élővízről, a zavarosnak tűnő, sodrásos folyóvizekről feszített víztükrű medencékben nem lehet tapasztalatot szerezni.
Az elmúlt években egyetlen helyen láttam azt, hogy a falubeli gyermekek a főúton átszaladva, a záróvonalon dobbantva ugrottak a szalagkorlát felett gyönyörű fejeseket az út alatt keresztülfolyó öntözőcsatorna vizébe. Akik vízitúrázni jönnek, ma már általában nem így ismerkednek a vízzel.
Honnan tudnák a felnőttek?
Ez a kérdés nem arra vonatkozik, hogy a felnőttek megtanultak-e hídról fejest ugrani. Az az igazán érdekes kérdés, hogy azt tudják-e, hogyan kell a nem vízparton felnőtt gyerekekkel lépésről-lépésre bepótolni ezt a hiányosságot? Az a kérdés, mit kell tudni ahhoz, hogy a gyerekek közben biztonságban legyenek? Van aki szerint nem sok mindent. - Vannak alapszabályok, nagyjából annyi, mintha egyszerűen strandolni mennénk - gondolják. Na igen, de vízitúrán nem mondhatjuk, hogy ne menj a mélyvízbe, hiszen azon evezünk. Ahogy nem elég az úszógumi, ugyanúgy nem elég az általános felkészültség és tudás. És nem elég az evezésben sem az átlagos gyakorlottság.
Mi történik akkor, ha figyelmen kívül hagyod mindezt?
Nemrég hallottam egy elbeszélést egy nyolc évvel ezelőtti vízitúráról. Éjszaka jelentősen áradt a folyó. Ilyenkor nemcsak a vízszint nő meg, hanem jelentősen megnő a vízhozam és ezzel együtt a víz sebessége is. Szakképzett túravezető nem volt a csapattal. A társaságnak a vizet és a gyerekeket szerető, de a vízenjárásban egy átlagos túrázó szintjén felkészült vezetője volt. A megváltozott körülményeket nem vette figyelembe, és ugyanonnan indultak tovább, ahol délután megálltak. Amit lehetett előző nap, azt aznap már nem. Az erősebb sodrás minden egyes kenut nekivitt egy stégnek. Szerencsésen senki sem borult a vízbe, de az eset ijesztőnek tűnt. Egy nappal később hasonló cipőben járó tanárokat hallott történetünk szereplője beszélgetni. Ugyanott, ugyanaz történt meg velük, ugyanazon a napon, de kevesebb szerencsével. Egy kenujuk felborult, és a stég alól kellett gyereket kimenteniük. A saját ijedtség és mások rossz tapasztalata elég volt ahhoz, hogy nyolc évig ne legyen ebben az iskolában vízitúra. Vajon lett volna, ha nyolc évvel ezelőtt van a csapattal vízitúra vezető?
Az a meggyőződésem, hogy minden tanár jószándékú, amikor gyerekeket vízitúrázni visz. Csak a körülményeket nem minden helyzetben méri fel helyesen egyedül. Baján történt meg az az eset, hogy tanárnő gyerekekkel, több kenuval az időközben megerősödött déli szélben, erős hullámzásban igyekezett vissza a Sugovicára. Egy horgonyzó bárka felett borult be az egyik kenu, és a víz a 60 méter hosszú bárka alá sodorta be az egyik gyereket. A hivatásos hajósok képzésein is az egyik legnehezebben megoldható esetként tartják ezt a helyzetet számon. A zavaros vízben, kevés levegővel, megijedve kell oldalra úszni a hajó alatt, miközben a mentőmellény a hajó fenekének nyom. Ezt a bajt eséllyel csak megelőzni lehet, megoldani szinte nem. Vajon megtörtént volna ez a baleset, ha van a tanárnővel vízitúra vezető?
Jártam olyan iskolában, ahol elveszítettek gyereket vízitúrán. A tanári kar és a szülők szájról-szájra adva tartják emlékezetben a történteket és utasítanak el zsigerből minden "vizes" tábort, tartva a következő tragédiától. Vajon megelőzhető lett volna ez az eset?
Hallottam olyat, hogy élő folyóvizen éjszakai túrákra visznek gyerekeket. Nagyon jól hangzik, nagyon jó kalandnak tűnik. Én felelőtlenségnek tartom, mert ha menteni kell, az még világosban sem mindig egyszerű. Ezen az sem változtat, ha ott van a gyermek szülője. Nem véletlenül tiltja ezt a Hajózási Szabályzat. Vállalhat ilyesmit felelősséggel egy vízitúra vezető?
Felelős, hozzáértő vízitúra vezető azért legyen minden gyerekcsoporttal, hogy legyen ott valaki, aki az átlagosnál nagyobb tapasztalatából fakadóan képes annyira előre látni, hogy a veszélyes helyzeteket a csapat el tudja kerülni. Ha a vezető igazán jó, akkor ezt ráadásul úgy teszi meg, hogy a gyerekek a korlátozást szinte észre sem veszik. Ha mégis segítségre szorul valaki, akkor pedig kézenfekvő, hogy a túravezető vezetésével kell ezeket a helyzeteket megoldani. Övé a rutin, a felelősség, a feladat, a kockázat. A gyerekeknek pedig marad a nyár, a természet, a víz, az élmény.
Mondjuk ki tehát: Ez a tévhit valós veszélyeket hordoz magában. Gyermekekkel vízitúrára indulni szakképzett és rátermett vízitúra vezető nélkül felelőtlenség.